gyakori kérdések
Van még kérdésed?
Egy biztonságos helyen lesznek tárolva, ahol 3. fél nem fér hozzá. Ezen felül arra az e-mail címre amit megadsz a fentebb leírt leveleket fogjuk küldeni, valamint ha megadtad a számod (ami nem kötelező), akkor fel fogunk hívni az egyeztetés miatt.
Ezen az oldalon csak pár példát említünk. De mivel a test saját regeneráló képességének az aktiválásáról lesz szó, ezért szinte bármilyen problémán tud segíteni vagy javítani. (Az, hogy valakinek a konkrét helyzetén hogyan lehet segíteni azt meg tudjuk nézni a hívásokon)
Teljesen jogos kérdés!
Az e-mail sorozat célja éppen az, hogy ne csak állításokat tegyünk, hanem megmutassuk a tudományos hátteret, a működés logikáját és valódi példákon keresztül a tapasztalatokat.
Semmit nem kell vásárolnod, a tartalom ingyenes – csak annyi a dolgod, hogy elolvasod, és eldöntöd, érdekel-e a folytatás.
Épp ellenkezőleg!
Ez a módszer nemcsak a meglévő tünetek csökkentésére, hanem a megelőzésre is fantasztikusan alkalmas.
Ha most még egészségesnek érzed magad, ez azt jelenti, hogy ideális állapotban vagy – amit érdemes megőrizni.
Teljesen érthető a bizonytalanság, főleg ha már több mindent kipróbáltál.
Éppen ezért nem akarunk semmit rád erőltetni. A feliratkozás után egy logikusan felépített, érthető e-mail sorozatot kapsz, amelyből pontosan megtudod, hogy hogyan működik a folyamat, milyen hatásai vannak, és hogyan segített már sok más embernek.
Te döntesz, a tudás a tiéd.
Mi is utáljuk a spamet, és tiszteletben tartjuk az időd.
A feliratkozás után kizárólag a megígért tudásanyagot és kapcsolódó tartalmat küldünk – semmi mást. Nem adunk el adatokat, nem bombázunk ajánlatokkal. Bármikor leiratkozhatsz egy kattintással – kockázat és kötelezettség nélkül.